És ha nem teszem el akkor a telefonom, teljesen megváltozik az életem.... Vagyis, hogy mégsem... Mert csörögni kezdett a telefon... Timi arca jelent meg a kijelzőn. Elhúztam a zöld csíkot, majd beleszóltam:
- Szia Timi! Jó, hogy hívsz!!! Szörnyű hírem van...
- Tudom... hallottam... Mondta anya.... ezért hívlak... - mondta szinte suttogva... Elképesztően fájt, hogy a legjobb barátnőm, aki mindig mindenen képes röhögni, most összetört hanggal beszélt a fülemhez emelt készülékbe. Hosszú percekig csak beszélt, szóhoz se jutottam. Mondta azt is, hogy itt kell hagynunk a barátainkat. És ez volt a legszomorúbb ebben az egészben... Meg az egyetlen rossz...
- Figyelj, Timi! Ott is lesznek barátaink, a formációval edzésen talizunk, és mi hárman még mindig ott leszünk - úgy látszik megnyugodott, mert csak ennyit mondott:
- Remélem igazad lesz... szia, jó éjt.... - majd letette... Ismét csak bámultam a képernyőt, ma már másodszor, arra várva, hogy csináljon valamit. De nem tette...
Anya kilenc körül behozta nekem az új osztályom névsorát (ami megjegyzem, nem volt sorban) Volt köztük egy testvérpár, Lili és Lilla. Legalábbis a vezetéknevük egyforma. De úgy döntöttem, holnap úgyis meglátom őket, nem szórakozom ezzel e hülye névsorral. Lekapcsoltam a villanyt, és úgy, sulis ruhában elaludtam....
